Huntley Fitzpatrick:

My Life Next Door – Életem a szomszédban

A könyvről:

• Vörös pöttyös sorozat tagja
• Terjedelem: 416 oldal
• Nézőpont: E/1 jelen
• Fordította: Dobó Zsuzsanna
• Kiadó: Könyvmolyképző
• ifjúsági, családregény, romantikus
• Létezik folytatása: The Boy Most Likely To címmel, de még nem jelent meg magyarul. Azonban Tim és Alice történetét dolgozza fel.

Fülszöveg:

Garrették megtestesítenek mindent, ami Reedékre nem jellemző. Hangosak, rendetlenek, szeretetteljesek. Samantha Reed a magasleséből minden nap azt kívánja, bárcsak egy lenne közülük… egészen addig, amíg egy nyári éjjel Jase Garrett fel nem mászik mellé és meg nem változtat mindent. 
Miközben ők ketten szenvedélyesen egymásba szeretnek az első szerelem minden ügyetlenségén és nagyszerűségén át botladozva, Jase családja befogadja Samanthat még ha ő titkolja is Jase-t a saját családja előtt. Ekkor valami elképzelhetetlen történik, és Samantha lába alól kicsúszik a talaj. Hirtelen egy lehetetlen döntés elé állítja a sors. Melyik tökéletes család fogja megmenteni őt? Vagy talán itt az ideje, hogy saját magát mentse meg? 
Egy magával ragadó első könyv családról, barátságról, első szerelemről, és arról, hogyan légy hű az egyik emberhez, akit szeretsz anélkül, hogy elárulnád a másikat.

Vélemény:

Hű, nagyon jól esett nekem ez a könyv! Régen olvastam ennyire aranyos, nyári történetet az első szerelemről.

Kevés olyan könyvvel találkoztam eddig, amelyben mind a két főszereplőt ennyire megszerettem volna. Imádtam, ahogyan Jase gondoskodóan ügyel a kistestvéreire, és vigyáz a családjára, ugyanakkor tisztában van a hatalmas család árnyoldalával is.

A kicsi Garrett fiú, George komolyan mondom szinte lopta a figyelmet a regényben a főszereplőktől annyira édes, és egyedi karakter volt. Szívesen olvasnék róla külön egy regényt, amely már idősebb korában játszódik.

A főhősnő Samantha Reed, aki a tökéletesnek álcázott családban nőtt fel, nem érzi boldognak magát. Habár úgy tűnik, hogy minden az ölébe hullott, hiszen ő a híres szenátor lánya, mégsem elkényeztetett, és leginkább egy szerető környezetre vágyik, ahol nem kell szerepet játszania, és törődnek egymással a családtagok.

A szerző ügyesen és részletesen szemléltette a két család közötti különbségeket, mind külsőségekben, mind belső kapcsolataikban. Szinte hallottam, ahogyan Garrették háza gyerekzsivajtól hangos. Láttam a káoszt a szobákban, hogy mindig történik valami, ugyanakkor érezni lehetett a magánélet és saját tér hiányát.

A két fiatal szerelme fokozatosan alakul ki. Nagyon aranyos, ahogyan tapasztalatlan fiatalokként igyekszik felfedezni egymást, és megérteni valójában, mi is a szerelem.

A váratlan baleset és politikai képmutatások a történet konfliktusát bontják ki, azt az amúgy is jelen lévő feszültséget, amely a két család között láthatatlanul is húzódik. Emiatt fontos, mélyebb témákkal is találkozhatunk a regényben, mint a felelősségvállalás, a hatalmi játszmák, összetartás és intimitás.

Pozitívumok:

A felnőtti válás problémájának felismerése, a szülői példák, döntések következményeinek követése és szemléltetése valósághű és részletes.

Aranyos, passzoló borító.

Jase és Sam együttműködése.

Egyedi mellékszereplők: pl. Tim és George.

Laza, olvasmányos stílus.

Hiába nem tartozom kifejezetten a célközönséghez (14-18), így is élveztem a regényt.

Negatívumok:

Kicsit semmitmondó befejezés. Még követtem volna az eseményeket, miként alakulnak a dolgok.

Értékelés: 9/10

Idézetek:

– Jase már feleségül fog venni? 
Újra köhögés tör rám. 
– Ööö. Nem. Nem, George. Még csak tizenhét éves vagyok. – Mintha ez lenne az egyetlen oka, hogy nem járunk jegyben. 
– Én ennyi vagyok – mutat fel George négy enyhén koszos ujjat. – De Jase tizenhét és fél éves. Hozzámehetnél. Akkor élhetnél vele itt nálunk. És lehetne nagy családod. 
Jase visszatér a szobába, persze pont ennek a javaslatnak a kellős közepén. 
– George. Tűnés! Megy a Discovery Channel. 
George kihátrál a szobából, de még előtte így szól: 
– Az ágya nagyon kényelmes. És ő soha nem pisil bele.

– Milyen tiszta ez a szoba. Mindig ilyen? 
Úgy érzem, védekeznem kell, majd amiatt érzem, hogy védekeznem kell, hogy úgy érzem, védekeznem kell. 
– Általában. Néha azért… 
– Egy kicsit megvadulsz, és nem akasztod fel a köntösöd? – fejezi be a mondatom.

– Lehet, hogy elveszlek feleségül – mondja – Akarsz nagy családot? 
Köhögésben török ki, és érzem, ahogy egy kéz megpaskolja a hátamat. 
– George, az ilyesmit jobb felhúzott gatyával megtárgyalni.

– Nem árt vigyázni azokkal az arcokkal, akik azt hiszik, ismerik az egyetlen igaz utat – teszi hozzá megfontoltan Jase. – Még a végén átgázolnak rajtad, ha az útjukba kerülsz.

De nem azokkal az emberekkel kellene a legőszintébbnek lenned, akiket igazán szeretsz? Nem ez lenne a lényeg?