Veled is előfordult már, hogy elkészítetted a listádat (akár gondolatban), hogy mely könyveket szeretnéd elolvasni, aztán nem lett belőle semmi? Annyi jót írtak az adott könyvről, és a barátaid is bőszen ajánlgatták, mégsem volt időd rá? Akkor íme néhány tipp, amely segíthet.
Neil Pasricha, kanadai író, a The Book of Awesome (2010) szerzője elhatározta, hogy több könyvet szeretne elolvasni, mint amennyit eddig sikerült neki egy évben. Idén száz könyvet tűzött ki céljául a tavalyi ötvenhez képest, és elárulta, mindezt hogyan vitte véghez.
Első tipp: Érdemes keresni egy helyet az otthonunkban, ahol nyugodtan olvashatunk.
Sokat segíthet, ha megválunk a televíziónktól, amely kényelmesebb szórakozás alternatíváját nyújtja, hiszen az olvasáshoz több energia és koncentráció szükségeltetik.
Második tipp: Vállald fel nyilvánosan elhatározásodat!
Nem árt, ha regisztrálunk könyvekkel foglalkozó fórumokon, ahol eszmecserét folytathatunk másokkal ebben a témában. Vagy akár közösség oldalunk felületén is ajánlhatunk kölcsönösen olvasnivalót ismerőseinknek.
Harmadik tipp: Könyvlisták!
Annak érdekében, hogy ne nekünk kelljen szemezgetni a frissen megjelenő könyvek hadából, érdemes egy megbízható listát választani. Pasricha Bill Gatesét ajánlja.
Negyedik tipp: Hagyd abba, ha nem tetszik!
Sose kényszerítsd magad, ha szórakozásból olvasol a folytatásra!
Ötödik tipp: Mondd le az újság-előfizetésedet!
Hatodik tipp: Cserebere!
Add kölcsön és kérj kölcsön könyveket! Frissítsd a könyvespolcod!
Hetedik tipp: Ne használj könyvolvasót!
Sokkal élvezetesebb kezünkben fogni egy könyvet, mint a képernyőn róni a sorokat.
Nyolcadik tipp: Olvass, amikor csak lehet!
Erre példának Pasricha a sorban állást, várakozást említi. Érdemes mindig magunknál tartani egy könyvet a táskánkban, hogy akár a buszon, váróteremben vagy két előadás között elüssük vele az időt.
kép: o.canada.com
forrás: konyves.blog.hu