Okváth Anna:

Szonáta gordonkára és kávédarálóra

A könyvről:

• Vörös pöttyös sorozat tagja
• Borítót tervezte: Magocsa-Horváth Éva
• Nézőpont: E/1 múlt
• Terjedelem: 336 oldal

Fülszöveg:

Játszottak már az érzelmeid bűvös húrjain? 
Zsini fiatal, bohém lány, akinek mindene a csellózás. 
Eltökélten be akar kerülni a Zeneakadémiára, de a sors különös mentort ad mellé. A férfi csupa rejtély, ellentmondás, undokság, olyasvalaki, akibe nem ajánlott beleszeretni. 
Zsininek persze sikerül. De vajon tényleg ő az igazi? Vagy ez a szerelem csupán délibáb? 
Lehet, hogy tökéletes muzsikát nem a pontosság, hanem maga a szenvedély ad? 
Zsini keresi önmagát, az őszinte dallamokat, és az igazi, elsöprő szerelmet. 
Az élmények örvényében hűséges társa egy háromszáz éves cselló, egy gyerekkori barát, egy szálkás szőrű tacskó és a bosszúvágy, hogy a családját elhagyó apjának egyszer beolvashasson. 
Történet, melyben mindenki magára ismerhet, aki valaha remélt, álmodott és csalódott, de mert újrakezdeni. 

Lenyűgöző regény szenvedélyről és zenéről. 
Add át magad a dallamának!

Vélemény:

Ezt a könyvet a címéért választottam, valamint azért, mert imádom az olyan történeteket, amelyek a művészetről szólnak, legyen az zene, írás, festészet.

Először is megemlíteném, hogy szerintem a fülszöveg és a vörös pötty félrevezető. A cselekmény nem egy könnyed, fiatal románcról szól és a zenéről. Sokkal inkább egy lány felnőtté válásról, az élet nehézségeiről és arról, ahogyan ezeket az emberi lélek kezeli. Én az arany pöttyös sorozatba helyeztem volna a könyvet, hiszen
csupán a könyv első harmadában tinédzser a főszereplőnk.

A szerzőnő stílusát imádtam. Erőteljes Zsini karaktere, ennek ellenére élete során a tragédiáit általában magába fojtja. Nem egy tipikus főhősnő, aki bátran mindennel szembenéz, ugyanakkor ez teszi őt elevenné. Rengeteg regény sorakoztatja fel tökéletes külsejű, elszánt karaktereit, ám Zsini más. Tökéletesen tökéletlen.

Az idősebb férfi szerető vonallal személyesen nem tudtam azonosulni, de átéreztem a lényeget az elmesélésből. Külön kiemelném a különböző utalásokat a műben, amelyhez szükségeltetik némi műveltség.

Pozitívum:

Bravúros időkezelés: az írónő 336 oldalban kb. 8-10 év krónikáját foglalta össze, és nem voltak zavaróak az ugrások.

Hangulat: Végig azt éreztem, hogy Zsini nekem is meséli a történetét, mintha engem is bizalmába vont volna, hogy hallgassam meg a legintimebb gondolatait.

Zene: A művészet tisztelete tapintható a könyvben.

Negatívum:

Dialógusok hiánya: A hangsúly Zsini érzelmein és gondolatain van mindvégig. Természetesen elfogadom, hogy itt főleg a karakterfejlődés miatt olvashatunk kevesebb párbeszédet, de én akkor is hiányoltam. Olaszországban a rengeteg város és híd leírása lassította számomra történetet.

Borító: A borító magában gyönyörű, de szerintem nem tükrözi a tartalmat. Oké, zene és szerelem, azonban nem a vörös pöttyös rózsaszín módon. Itt nagyobb horderejű témákról és problémákról van szó.

Végtelen elégia: Ahogyan haladtam előre, úgy éreztem, hogy végig ez a borongós hangulat uralkodik a művön. Néhány gondtalanabb pillantatott elfogadtam volna, túl sok volt a szenvedés. (Bár be kell vallanom, így talán jobban átéreztem Zsini lelkivilágát.)

Kedvenc szereplő: Szilárd és Tücske

Értékelés: 7/10

Idézetek:

Mindenkinek van egy végtelen története. Egy olyan történet, amit szeretnénk lezárni, hogy lássuk, hogyan végződik. De közben szeretnénk, ha befejezetlen maradna, mert a vég az mindig olyan befejezett.

A plátói szerelemnek megvannak az előnyei. Csak a tiéd, a te titkod, a te döntésed, a te terhed, és bár a szíved olyan szenvedélynek a rabja, ami soha be nem gyógyuló sebet ejthet rajta, erre fel vagy készülve.

Jó ember vagy. És meggyőződésem, hogy egy jó ember arról ismerszik meg, hogy képes szeretni. Nagyon szeretni. Sokszor épp olyan embereket, akik nem érdemlik meg. De hát, mi a kihívás abban, hogy olyasvalakit szeretünk, aki megérdemli, mert jó? Az olyan snassz.

Kéne egy tacskó.