Julianne Donaldson: Edenbrooke #Értékelés#
2017. március 07. írta: Szóvilág

Julianne Donaldson: Edenbrooke #Értékelés#

Julianne Donaldson:

Edenbrooke

A könyvről:

  • Arany pöttyös sorozat tagja
  • Fordította: Molnár Edit
  • Terjedelem: 318 oldal
  • Nézőpont: E/1 múlt
  • Történelmi romantikus regény ( 1816. Anglia)

 

Fülszöveg:

Marianne ​Daventry bármit megtenne, hogy elszökhessen a rémesen unalmas Bathból és udvarlója egyre terhesebbé váló ostromai elől. Nem csoda hát, hogy amikor ikertestvére, Cecily, meghívja őt Edenbrooke-ba, a pazar vidéki birtokra, kapva kap az ajánlaton. Marianne arra számít, hogy végre kipihenheti magát és kedvére gyönyörködhet a szeretett angol tájban, miközben testvére Edenbrooke jóképű örökösét igyekszik becserkészni. Ám idővel rájön, hiába a leggondosabb tervezés, bármikor porszem csúszhat a gépezetbe. 
Marianne, aki először egy útonállóval keveredik ijesztő összetűzésbe, majd látszólag ártalmatlan flörtbe bonyolódik, képtelen kalandok egész sorát éli át, míg a gyengéd érzelmek és az intrikák végleg átveszik az uralmat az élete fölött. 
Vajon sikerül megzaboláznia csalfa szívét, vagy hagyja, hogy egy titokzatos idegen levegye a lábáról? Annyi bizonyos, hogy a sors nem egy kellemes nyári vakáció reményében vezeti Marianne-t Edenbrooke-ba.

 

Vélemény:

Őszintén szólva, véletlenül botlottam bele ebbe a könyvbe. Éppen egy kisvárosi könyvesboltban grasszáltam, (hol máshol?) mikor megpillantottam a polcon. Először a gyönyörű borítója fogott meg, ezért elolvastam a hátoldalán a fülszöveget. Általában nem vagyok oda a történelmi regényekért, így félve tettem kosaramba, de mindenképpen bele akartam vágni.

És egyáltalán nem bántan meg. Sőt! Egyik kedvencem lett! Újraolvasós!

A történet maga 1816-ban játszódik Angliában. Itt találkozunk főszereplőnkkel Marianne kisasszonnyal, aki egy gazdag családból származik, azonban nemrégiben elvesztette anyukáját. Apja a gyász elől Franciaországba menekült, nővére Londonba került, ő pedig nagymamájához. Váratlanul meghívást kap, hogy látogasson el Edenbrook-ba, ő pedig örömmel indul útnak.

Nagyon tetszett, hogy a főhősnőnk nem az a tipikus előkelő kisasszony, aki tökéletes ruhájában ingatja csípőjét, és mindenféle praktikák birtokában szédíti a férfiakat. Nem. Marianne egy nagyon őszinte, nyíltszívű lány, aki csupán igyekszik ezeket a fortélyokat kitanulni, ám túlságosan nyílt ezekhez a trükkökhöz. Zavarba jön. Imád csukott szemmel táncolni, és sétálgatni a szabadban.

Philip karaktere szintén nagyon szeretni való volt. A tökéletes úriember, aki mindig ugratja és zavarba hozza a kisasszonyt. Nagyon szórakoztatóak és édesek Philip és Marianne beszélgetései. Philip nagyon valóságos karakter, aki közel sem hibátlan, mégis minden nő álma lehetne.

Amit érdekes megjegyezni, hogy minden összefügg mindennel a történetben. Érdemes figyelni az apró részleteket. Ahogyan közeledett a történet a vége felé, egyre több fordulat várt, ráadásul a befejezés is izgalmasra sikeredett. Teljesen elégedett voltam a lezárással.

Összességében az írónőnek sikerült a történelmi hangulatot ötvöznie a szórakoztató romantikával.

A mellékszereplők közül a nagymamát emelném ki. A ravasz nénit, aki bár szigorúnak, olykor hidegnek, azért mégis lappang gyengédség a szívében. Illetve Cecilyt hangsúlyoznám még, Marianne ikertestvérét, akit gyűlöltem. Még egy ilyen önző fruskát!

Értékelés: 10/10

Kedvenc karakter: Philip

Kedvenc rész: Amikor a kisasszony kétszer is belezuhan a patakba egymás után.

Idézetek:

Óvatosan felpillantottam a szempilláim alól. Ha közönséges lánynak néz, én ugyan nem fogom megingatni a hitében. (…) 
– Szóval, maga… fejőnő? 
– Igen, uram. 
(…) 
– És énekelni is szokott fejés közben? 
– Természetesen. 
Az idegen áthajolt az asztal fölött, egyenesen a szemembe nézett, majd így szólt: 
– Szívesen meghallgatnám, mit szokott énekelni a teheneknek. 
(…) 
Szinte önkívületben az asztalra csaptam, és halkan rázendítettem: 
– Kistehén – bummm – kérlek én – bummm. – Az idegen szeme kikerekedett. – Adj tejet – bummm – édeset – bummm.

 

– Maguk ketten illenek egymáshoz: épp csak annyira vadócok, hogy ne legyenek unalmasak, de azért kezelhetőek – kacsintott rám Philip. 
Dühösen néztem rá. Egy lóhoz hasonlított! Micsoda szemtelenség!

 

– A szerelmes levél célja – magyarázta tudálékos hangon –, hogy 
olyan érzelmeket közvetítsen, amiket élő szóban nem lehet elmondani. 
íme, az első kérdés: mi gátolhat meg egy úriembert abban, hogy nyíltan 
megvallja az érzelmeit? 
(…) 
– Ööö, mondjuk az, hogy… néma?

 

 Book trailer: 

A bejegyzés trackback címe:

https://szavakvilaga.blog.hu/api/trackback/id/tr5012320075

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.