A sötét ötven árnyalata – Kritika
2017. február 19. írta: Szóvilág

A sötét ötven árnyalata – Kritika

Mielőtt belefognék Az ötven árnyalat sorozat második részét képező film elemzésébe, nézzük csak meg egy pillanatra a szóban forgó tárgy hátterét.

Először is szögezzük le, hogy egy könyvadoptációról van szó, amely hatalmas sikereket ért el először Amerikában, majd nemzetközi távlatokban is. Személy szerint én olvastam a trilógiát, és azt kell hogy mondjam, szerettem is. A történet valóban érdekes, a karaktereknek vannak mély érzelmei, múltjuk, szépen fel lett építve a sorozaton átfonódó karakterfejlődés. A pszichológiai részével nem foglalkoznék, hiszen nem vagyok szakmabeli, de azt gyanítom, hogy valószínűleg egy pár éjszakás kalandból szőtt romantika, nem változtathat meg egy „szadista” hajlomokkal küszködő férfit. Ugyanakkor főszereplőink humoros levelezései, szócsatái kárpótolnak az ilyesmikért. Eleinte engem idegesített Ana határozatlan karaktere, de a történet végére kinőtte magát, és örültem, hogy nem sikerült a párosnak olyan simán kialakítani a köteléket egymás iránt, mert ez a bonyodalom sokkal valóság hűbbé tette a szereplők személyiségét.

Ennyit a könyvről. Nos, lássuk a filmet, konkrétabban a második részt. Azt határozottan állíthatom, hogy ami a könyvben jól beválik, az bizony a filmvásznon korántsem. Rengeteg apróságot hiányoltam, ami pont finomabbá tehetné ezt a látszólagos pengeélen táncoló viszonyt. A könyvben újra és újra megörvendeztető szellemes szófordulatok hiányát néhány gyatra poén igyekezett kárpótolni. Aki olvasta az könyvet, az szerintem több ponton fog hiányolni némi igazi romantikát, ami a regényben megvolt. A készítők védelmére mondva, nem volt könnyű dolguk. Az ötven trilógia hirtelen tette népszerűvé ezt az irányzatot, és nagyon nehezen tudták megfogni a lényegét. Christian rejtélyes, sötét karakteréhez a lapokon hozzájárult a védelmező és gondoskodó viselkedés, ez azonban számomra a filmben inkább csak kimondva lett, mint mutatva. A regényben fellelhető apró
gesztusok, például az Anának ajándékba adott iPad, mellyel Grey kifejezi érzelmeit egy zenei válogatásban, eltűntek. A filmben érzelmek terén sem volt akkora a választék, persze volt dráma, sírás, ennek ellenére mégis nehezen tudott rám bármilyen hatást gyakorolni, mivel – a könyvvel ellentétben- itt nem láthattunk bele Anastasia fejébe. Összegezve tehát a mű erőssége a vásznon gyenge pontként köszönt vissza.

A legtöbb kritikus már szétszedte a filmet korábbi testvérével együtt, mégis túlzásnak érezném csupán pocskondiázni az alkotást. Igen, ez nem sikeredett a legjobbra, és nem lesz a kedvenceim egyike, de Ana és Grey története akkor is jó. Az alapanyag megvan, és emiatt a rajongók úgyis meg fogják venni a jegyeket a vetítésekre. Nem egy első randis film, de egy megtekintést azért érdemel, már csak kíváncsiságból is, ráadásul a zenék szerintem nagyon is jól emelték a hangulatot, és semmiképp sem aggatnék katasztrofális jelzőt a filmre. Bebizonyosodott a mondás, hogy sose ítélj meg egy könyvet a film alapján. Vegyes érzéseket váltott ki belőlem.

Ha kíváncsi vagy hasonló kritikákra, netán a legfrissebb bejegyzésekre, akkor lájkolj minket a facebookon: https://www.facebook.com/szavakvilaga/

A bejegyzés trackback címe:

https://szavakvilaga.blog.hu/api/trackback/id/tr7112273107

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.